Tisztelt Érdeklődő!

 

A Vállalkozók Szövetsége összhangban a célkitűzéseivel, ténylegesen, konkrét dolgokban is igyekszik képviselni a vállalkozók érdekeit. Ismert tény, hogy 2008. január 1-je után a villamosenergia vásárlás eddigi rendszere megváltozott, ezentúl az energiát  nem fix áron, hanem szabadpiaci viszonyok között kell minden cégnek megvásárolnia. Azt is tudjuk, hogy ez az áremelkedés a vállalkozókat nagyon erősen sújtja, mert a villany ára akár 30-50%-kal magasabb lesz!

Ennek fényében minden vállalkozás számára óriási jelentőséggel bír az energiaköltség. A szabadpiaci vásárlás azt jelenti, hogy a szerződés bármely szolgáltatóval létrejöhet, nem kell az eddigi szolgáltatóval folytatni, és ez a szolgáltatóváltás semmilyen hátrányt, problémát nem okozhat az ügyfél számára. Egy ilyen helyzetben a leginkább megfelelő szerződés kialakítása, a szükséges műszaki paraméterek meghatározása, a legjobb árak elérése bizony nem egyszerű dolog, hanem komoly szakmai, energetikai és piaci hozzáértést kíván. Ezt egy kis cég nem tudja megtenni, hiszen sem megfelelő embere, sem tapasztalata nincsen, és az alkudozásban is nagyon kicsi szereplő.

A Szövetség úgy döntött, hogy legalább valamelyest megpróbálja ellensúlyozni tagjai számára az óriási áremelkedést, és közös villamosenergia beszerzést szervez meg. Ennek megvalósítására megbízta partnerét, egy energiagazdálkodási céget, hogy a Szövetség tagjai számára tárgyaljon, és a lehetőség szerinti legjobb, legolcsóbb energia árat érje el. Az igények összesítése után az energia szabadpiacon elérjük a kedvezményes, szövetségi árat, aminek értékéről, és a szerződés megkötésének egyszerű módjáról azonnal tájékoztatjuk tagjainkat.

Már most elérhető 10-15% kedvezmény a piaci árakhoz képest, de ha a Vállalkozók Szövetsége tagjainak zöme csatlakozik az energia-flottához, még ennél is nagyobb kedvezményeket tudunk elérni – közösen!
Így valamelyest tudjuk ellensúlyozni a mindenkori kormány megszorításait.

Várjuk a még be nem lépett vállalkozók igénylését is,
hiszen számukra is lehetséges a csatlakozás!

Aki szeretné a Szövetség tagjainak járó olcsóbb tarifát elérni, az kérjük, küldje meg a jelenlegi energiafogyasztási adatait, és a következő időre (évre) szükséges energia igényét. Ez még nem kötelező érvényű szerződés, csak igényfelmérés! Kérjük, hogy töltsék ki az igényléshez szükséges adatlapot, és az elmúlt három hónap villanyszámlájának másolatával együtt küldjék el, emailben, faxon, vagy postán, a Szövetség elérhetőségeinek egyikére.

 

…CSAK EGYÜTT SIKERÜLTHET!

 

Vállalkozók Szövetsége

 

  • vissza